„Úgy tűnik, hogy harmatos fiatalként tényleg halhatatlannak hisszük magunkat, Viszont egy új felmérés szerint ez a hozzáállás nagyjából 36 éves kortól megváltozik" -adta hírül a medipress.hu. A vizsgálatot a Spire Bristol Hospital végezte 2000 ember részvételével.
„-Az emberek többsége harminchat éves, amikor rádöbben, hogy halandó. Ekkor kezd el egészségesebben táplálkozni, rendszeres orvosi szűrésekre járni, sportolni, és ekkor kezd el először aggódni a későbbi nyugdíja miatt is. A változás oka általában a külvilág változásaiban keresendő: a megkérdezettek harmada szerint egy ilyen korú ember már legalább egy szerettét elveszítette, de az ismerősök kritikai észrevételei is mély nyomot hagynak bennünk – állítja Rob Anderson, a Spire Bristol vezetője. A szakember azt is elmondta, hogy a harmincas éveink második fele az az időszak, amikor letesszük a cigarettát, és kevesebb alkoholt kezdünk fogyasztani. -Az egészségügyi intézményeknek fel kell ismerniük, hogy ez egy érzékeny kor, amikor az emberek fogékonyabbak a pozitív változásokra. Érdemes tehát az egészségügyi kampányokban ezt a korosztályt is megszólítani – vélekedik Anderson.
A felmérésből az is kiderült, hogy tízből hat ember szerint az élet túl rövid, ezért minden pillanatot maximálisan ki kell élveznünk: akkor is, ha magas kalóriatartalmú ételekről vagy éppen túl sok alkohol fogyasztásáról van szó."